A cionizmus magyarországi születésű atyja semmiképpen nem volt „konzervatív”, ugyanakkor gondolkodásába mélyen beivódtak a 19. század végi franciaországi demokrácia visszásságai és egyfajta konzervatív attitűddel szemlélte a számára nem rokonszenves megnyilvánulásokat.
2020. május 07. 17:07
5 p
0
0
10
Mentés
"Leo Strauss 1957 januárjában cikket, pontosabban a szerkesztőnek szánt levelet írt a National Review-ba, amelynek kiváltó oka egy pár hónappal korábbi («The Myth We Call „Abroad”» 1956. november 17.) anyag volt, amelyben a szerző, Guy Ponce de Leon éppen az Egyesült Államok szegregációs faji politikáját bírálta abból a szempontból, hogy rossz fényt vet az USA külföldi imázsára, és egyben dicsérte Amerikát, mert sokkal inkább harcol a faji szegregáció ellen, mint más országok. Izraelt pedig azért kritizálta, mert szerinte a zsidók – bár maguk is a faji szegregáció történelmi áldozatai voltak a modernitásban – „megalkották” a „világ első faji államát”. Strauss – akinek célja az volt, hogy Izraelt és a cionista hagyományt a konzervatív amerikaiak számára is elfogadhatóvá tegye –, amellett érvelt, (tehát ilyen szempontból apologetikus anyagot tett közzé), hogy Theodor Herzl, a politikai cionizmus pesti születésű és egyébként magyarul kiválóan tudó alapítója alapvetően konzervatív volt, hiszen a zsidók „erkölcsi gerince” (moral spine) veszélybe került, mivel az emancipáció nagy károkat okozott a számukra. Sok esetben elidegenítette a zsidóságot a saját hagyományától és semmi mást nem adott a számukra, csak a formális egyenlőséget. „A cionizmus pedig segített megakadályozni azt, hogy a tiszteletreméltó és ősi különbözőségek „progresszív módon” egyenlítődjenek ki, így ilyen szempontból konzervatív funkciót töltött be.”
Nyilvánvaló az, hogy Straussnak e véleménye – bár alapvetően egyet lehet érteni vele – nem „bontja ki” az igazság minden részletét, arról nem is beszélve, hogy jelentősen összekeveredik benne a Herzl gondolkodásáról alkotott vélemény, illetve az általa teremtett politikai mozgalom értékelése. Ugyanakkor, amikor Strauss arról beszél, hogy a politikai cionizmus célja az volt, hogy a „büszkeséget felélessze” a hagyományhoz való ragaszkodás által erre alkalmassá vált emberekben, akkor nem jár messze az igazságtól.
Ha közelebbről tekintjük, akkor a pesti születésű Herzl Tivadar, a politikai cionizmus alapító atyja igazából liberális volt, bal- és jobboldali „kilengésekkel”. Ugyanakkor konzervatív nézetei is voltak és – többféle ok miatt – erős fenntartásokkal szemlélte az izmosodó baloldalt, főleg annak Franciaországban megjelent képviselőit."
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Értjük mi, hogy ezzel próbálják hitelteleníteni a kormányt, viszont nem biztos, hogy a magyarok számára mérvadó, mit mond egy bukott nagykövet és annak leköszönő kormánya.
A visszatérő elnök megakadályozná az iráni atomfegyver előállítását, kiszabadítaná az izraeli túszokat és lezárná az orosz–ukrán háborút, nem úgy, ahogy azt Zelenszkijék szeretnék. És ez még nem minden...
A kommunikációs igazgató szerint, Brüsszelben dől majd el a küzdelem a múlt háború-, bevándorlás- és genderpárti erői és a békepárti, biztonságpárti és családpárti patrióták között.
p
1
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 10 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. augusztus 01. 16:40
Nem tudjuk, Herzl meddig ment volna el.
Pl.: helyeselte volna Magyarország szétszabdalását, meggyalázását?
Annyira erős volt benne a cion eszme, hogy ennek mindent alárendelt, így, szerintem: igen.
Az sem érdekelte volna, ha Magyarországnak teljesen vége van.
Ennyit Herzlről.
Példája mutatja, mennyire veszélyes, emberellenes az eszme, ha korlátlan, ha túlterjeszkedik egyébként jogos igényein.
Herzl egy pesti zsidó parlamenti képviselőnek írt levelében megjósolta:
Bármennyire magyarkodnak ott Pesten zsidók, előbb-utóbb a sorsuk a megsemmisülés lesz.
Ő ezt tudta jóval már az első világháború előtt.
Innen a kipattanó kérdés.
Világtörténelmi döntés született Izraelben.
Benjamin Nethanjau miniszterelnök lett,alkotmány módosítással!!!
Isten éltesse Nethanjau miniszterelnök urat!
Jó egészségben dolgozzon Izrael biztonságért!
Hajrá!